A „nem létező” vitamin…

  A hivatalosan nem létező vitamin az un. B-17, amely ugyan a természetes eredetű élelmiszerekben széleskörűen előfordul, de a nyugati típusú táplálkozásban jellemzően szinte alig, a nitrilozidok közé tartozó amygdalin. 

A rózsafélék termésmagja – ha keserű! – különösen a sárgabaracké, jelentős forrása, de egyes fűfélék (búzafű, árpafű, stb.) és egyes (nem hibrid) gyümölcsök (citrusfélék nem) és babfélék (persze nem erős főzéssel) szintén sokat tartalmaznak.

  „Túl ártalmas”, „hatásossága több mint kétséges”, „a kísérlet dokumentációja hiányos, ezért nem minősül ellenőrzöttnek”, "sarlatánok”, „börtön”, stb kiabálják a szcientista publikációk az értetlenek csukott füleibe. Mintha nem volnának tisztában azzal, hogy egy méreg kis mennyiségben lehet hatásos, vagy szükséges. Paracelsus, aki ugye a tananyag része, mondotta: „Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi hogy egy anyag nem méreg.”

Az 1950-es évekbeli felfedezés

  Az amygdalin és félszintetikus/koncentrált formája a laetril (hasonlóan a B12 vitaminhoz) mérgező cián-vegyületet tartalmaz kötött formában. Éppen ez a kötött, mérgező hidrogén-ciánid tartalom robbantotta ki a hagyományos valamint az alternatív (természet-elvű) orvoslás talán legnagyobb csatáját, amely állóháború formájában egyre kilátástalanabbul folyik még napjainkban is. Hősei eltiltott orvos, börtönbüntetést elszenvedő kutató, avagy olyan geológus, aki a naptári év fogalmát nem ismerő természeti népet ír le,- közkatonái sajnos mi vagyunk, az egészségesek és a betegek. Tekintsük át a főbb csatamezőket.

  A B-17 egy speciális cukorvegyület (glükozid), ami négy anyagból áll. Két rész cukor, a harmadik a benzaldehid, a negyedik egy cianid. E két utóbbi egyenként is halálos sejtméreg lenne, amennyiben nem valamihez kötve, hanem magában jutna az élő szervezetbe. 

  

 Ezzel a tulajdonságával a B-17 vitamin nincs egyedül. Gondoljunk csak a konyhasóra (NaCl), amiben a Na és a Cl is nagyon erős méreg, de említhetnénk a mindenki által ismert B-12 vitamint is, ami szintén egy ciánvegyület (cianokobalamin). Ezek a tápanyagok nem bomlanak fel a szervezetben. Köztudott, hogy a daganatos sejtek a cukrot a vérrendszerből gyorsan magukhoz vonzzák, így felveszik a B17-et. Csakhogy ennek a vitamin molekulának a végén van egy cián-csoport, ami felhasználás közben a béta-glükozidáz enzim hatására leszakad és elpusztítja a daganat-sejtet.

   

  Most jön a két tábor közötti törésvonal: Az alternatívok szerint az egészséges sejtekben nincs jelen béta-glükozidáz enzim, ami a ciánt leválasztja a cukormolekuláról, van viszont bennük a ciánt semlegesítő rodonáz nevű enzim. Ezzel magyarázható, hogy a B17 vitaminnak káros hatása nincs.

   

  A hagyományos orvoslás szerint: úgy az egészséges, mint a rákos sejtek hasonló mennyiségű béta-glükozidáz enzimet tartalmaznak, szakirodalmi adatok szerint nincs lényeges eltérés a rákos sejtek és az egészséges szövetek rodanáz-koncentrációja között sem. Összegezve: az amygdalin és a laetril aktív, "rákellenes" anyaggá alakítása és semlegesítése szempontjából az egészséges és rákos sejtek működése nem tér el. http://kodpiszkalo.blog.hu/2012/08/25/barackmagkultusz

  

  Sajnos nem tudjuk eldönteni, hogy a fenti enzimek és a beteg, ill. egészséges szövetek viszonyában melyik tábornak van igaza. Az egyéb körülmények tekintetében azonban nem árt, ha van véleményünk. A betegnek ugyanis nemcsak formálisan kell beleegyeznie a kezelésbe, hinnie is kell abban, ill. ha elegendő tudása van, joga van megalapozott döntést hozni. Megítélésünk szerint a hagyományos orvoslás nem állhat és nem is áll hamis kutatási eredmények talaján, máskülönben a világ értelmezhetetlen számunkra. Az viszont gyakori fordulat az orvosi kutatások történetében, hogy egy eredményt abszolutizáltak a hivatalos szervek és a további kutatásokat meghiúsították.

A felfedezés mai tudás szerinti jelentősége

 

  Ernst T. Krebs Jr. a laetril-formula 1950-es  felfedezője, majd Dr John Richardson 1970-től  a B17-et olyan vitaminnak/természetes tápláléknak tartották, amely megfelelő körülmények között segít a szervezetnek, hogy megszabaduljon a ráktól. A megfelelő körülmények egy metabolikus, vagyis táplálkozás-terápiát jelentenek, amely magában foglalja más vitaminok, enzimek fogyasztását és olyan diéta alkalmazását, amelyből az állati fehérjék szinte teljesen hiányoznak. Nyilván sokunk számára rögtön beugrik a Gerson-terápia, vagy Beáta Bishop neve, nem véletlenül. Ne a szkeptikus blogokból, vagy a lejárató irodalomból tájékozódjunk. A Világ Rák Nélkül alapítvány 2001. évi anyaga korrekt leírását adja a terápiának. 

http://tisztafriss.hu/e/n/B-17_vitamin.pdf

  

  A szélhámossággal és csalással vádaskodók persze bizonyítékként állítják, hogy Krebs először rákgyógyszerként, aztán rák-megelőző vitaminként, legvégül kiegészítő kezelésként/fájdalom-csillapítóként hirdette módszerét. Valójában ez egy tudati fejlődési lépcső-sor, csak egyetlen daganatos szerv tüneteit nem lehet hatékonyan megszüntetni, az egész ember betegségét kell gyógyítani.

Hivatalos kutatás-politika

  Lehetséges, hogy a hagyományos orvoslásnak a béta-glükozidáz enzim, és a rodanáz enzim témakörében igaza van, de akkor miért támadják korábban nem tapasztalt mértékű gonosz propaganda-hadjárattal a B-17 vitamint a számtalan gyógyulásról beszámoló hiteles egyéni jelentést semmibe véve, azt lesöpörve? Láthatóan egy 1950-es felfedezés ellen harcolnak, amelynek beható tesztelését és így továbbfejlesztését azóta következetesen akadályozzák.

   

  Mivel egy élelmiszer-alkotórészről van szó. a multinacionális gyógyszer-gyártók nem jelenthettek be szabadalmat a vitaminra, vagy nem szerezhettek kizárólag forgalmazási jogot. Ezért indított a hagyományos orvoslás harcot a nem gyógyszeres megközelítés ellen? G.Edward Griffin, A világ rák nélkül c. könyv (1974) szerzője meg van arról győződve, hogy ennek nem tudományos, hanem politikai okai vannak és azoknak a rejtett gazdasági és hatalmi törekvéseire vezethetők vissza, akik a gyógyszeripart uralják. Griffin, aki azért körültekintően/óvatosan reménynek nevezte a felfedezést így ír:

  

  A remény valóra válása „természetesen egyúttal azzal járna, hogy az a körülbelül egymillió szakember, aki ma a rák kutatásából, a rák gyógyításának terápiáiból és a mindehhez anyagi forrást biztosító területekből él, egyik napról a másikra elvesztené a munkáját. Ezen a ponton válik a történet érdekessé, hiszen ugyanazokról az emberekről van szó, akiknek kikértük a szakértő véleményét a laetril étrendkiegészítő terápiával kapcsolatban.”

Vitamin, vagy enzim?

  Nézzünk körül más nagy csaták helyszínein is. Miért nem vitamin?

   

  Mármint  a mainstream szerint az amygdalin, a természetben előforduló ciántartalmű glikozid  nem vitamin. Állítják ezt annak ellenére, hogy korszerű felfogás szerint nincs éles határ a vitaminok és enzimek között, pl. a B-vitamin alapvetően koenzimként működik.

   

  Az enzimek, más néven fermentumok a szervezetben lejátszódó folyamatok reakciósebességét növelő anyagok, biokatalizátorok. Mint minden katalizátor, az enzimek is csak olyan folyamatok lejátszódását segítik elő, amelyek egyébként is végbemennének, de a reakció lényegesen lassabban játszódna le. Ebből az következne, hogy az amygdalin egy olyan enzim, amely a szervezet öngyógyítási folyamatát gyorsítja, erősíti, ha az egyáltalán megindul.

   

  Hivatalosan nem nélkülözhetetlen az élet számára.

  

  „A vitaminok nem energiaforrások mint a szénhidrátok, zsírok és fehérjék, de nélkülözhetetlenek a szervezet anyagcsere folyamataiban, a sejtek osztódásában, a szövetek regenerációjában, a vérképzésben és egyéb életfontosságú folyamatokban résztvevő enzimek számára.” http://vitamininfo.hupont.hu/#ixzz3Tox8Ew5c

   

  Ez a vitamin-felfogás azonban szvsz egy korábbi rák-keletkezési elmélettel áll szinkronban, amikor még azt tartották, hogy a daganatos betegség genetikai alapú (örökletes), vagy környezeti (fizikai környezet, kórokozók, táplálkozás, vagy életmód) faktorok, ill. ezek kombinációjaként jön létre. Ma már azonban úgy vélik, a rák egy ezektől független, legalább egyharmados súlyt képviselő tényező hatására is keletkezhet: az egyes szövetekben lévő őssejtek osztódási sebessége, amelyek a rákos sejt-mutáció valószínűségét nagyban meghatározzák szövettípusonként véletlenszerűen és nagymértékben egymástól eltérnek.  

http://daganatok.hu/rakkutatas/az-ossejtek-es-a-veletlenszeru-mutaciok-szerepe-a-rak-kialakulasaban

  

  Ha viszont örökletes és környezeti tényezőktől függetlenül is keletkezhet rák, akkor az életnek mégiscsak feltétele, hogy legyen a szervezetben egy olyan természetes citosztatikum, ami segíti a szervezetet a véletlen túlzott negatív szerepének ellensúlyozásában. Az élet ugyanis lényegében a környezethez az öröklött lehetőségek keretei közötti lehető legtökéletesebb alkalmazkodás, aminek a véletlennel szemben nincs hatásos eszköze

   

  Mellesleg az, hogy a vitaminoknak van-e/lehet-e általában rákellenes szerepe szintén érzékeny pontja a mainstreamnak, akik szerint a C-vitamin ajánlott napi mennyisége 60 mg, nos az tényleg nem véd meg semmitől a skorbuton kívül. Számomra inkább hiteles Szentgyörgyi a maga napi 8000 mg-jával, vagy Pauling a 10 000 mg fölöttijével…

Amygdalin/laetril ellenes kampány

  Már az ie. 5000-bıl származó egyiptomi papiruszok említik a „mandulavíz” (aqua amygdalorum ) használatát bőrrák kezelésére, a keserű mandula vizes desztillációja során hidrocianic sav keletkezik.

  Az eszkimók, a hunzák, az abházoké és sok más természeti törzs körében nem ismert a rákos megbetegedés. Ehhez Krebs elmélete szerint napi minimum 100 mg B-17 vitaminra van szükségük, amit kb. 7 barackmag fedez.

  Ezeknél a törzseknél soha egyetlen rákos megbetegedést sem regisztráltak. Különösen a hunzák (burushák) civilizált világnak történő bemutatása volt nagy jelentőségű a B-17 szempontjából. Robert Mc Carrison brit orvos 1922-ben beszámolt az Amerikai Orvosszövetségnek arról, hogy a hunzák nem ismerik a rákot és ez összefügg kiugró mennyiségű sárgabarack és magja fogyasztásával. Hasonló beszámolót adott Reneé Taylor utazó, aki 1960-ban Allen E. Banik szemorvossal járt ott.

  

  Közben azonban John Clark geológus 1956-ban (figyeljünk az évszámra: a laetril felfedezése táján) kiadott egy leleplező szándékú 214 oldalas jelentést, erre épül a jelenlegi angol hunza wiki-cikk is.  Eszerint orvosi képesítés és megfelelő gyógyszerek nélkül állítólag 5684 embert látott el. Benyomásai alapján a hunzákat súlyos egészségi állapot, gyakori éhínségek és magas csecsemőhalálozási arány jellemzi. Egy iskola 9 diákja neve mellé feljegyezte, hogy azok hány közvetlen hozzátartozójukat veszítették el. Ez a szenzációs bizonyíték, amit a neten idézgetnek a hunza/B-17-szkeptikusok. http://biblelife.o/Hunza%20-%20Lost%20Kingdom%20of%20the%20Himalayas.pdf

  Egy több helyen kommentelő szkeptikus – nem irónia! – pl. így ír: „magas életkor abból eredhet, hogy amikor megszállták őket az angolok, 99%-uk nem tudott olvasni sem, és az objektíven mérhető életkor fogalmát se nagyon ismerték, nemhogy eltalálják, hogy ki hány éves. Így az angolok érdeklődésére mindenki mondott egy akkora számot amit még ismert és nem szégyellt, merthogy a kor náluk az élettapasztalatot jelölte, az angolok meg ámultak, milyen jó bőrben van ez a sok, magát ~100 évesnek mondó ember. Akik túlnyomó többsége valójában kb. 40 éves volt, és rengeteg szerettüket veszítették már el.
Csak ugye aki rövid ideig van velük nem veszi észre, mennyivel több a temetés, mint máshol.”

  Azt lehetne hinni, hogy a daganatos betegségek gyógyításában egy új eljárás ígérete rengeteg vizsgálatot indít el a témában. Az USÁ-ban két „nagyobb” vizsgálatról számolnak be a források. Az egyik szakemberek levélben történő megkérdezésén alapult és 68 (!) értékelhető válaszra. A másik 1980-ban 178 (!) beteg kezelésének értékelésére (ez alapján történt a laetril gyógyszerként történő megnevezésének, ill. államok közötti szállításának megtiltása).

  2011-ben történt még egy meta-vizsgálat (200 korábbi vizsgálatra és 63 korábbi kiértékelésre építve), de az értékelés változatlan maradt: nincs bizonyíték a gyógyhatásra, „tekintettel a lehetséges cianid-mérgezésre a laetril veszélyes lehet”, a kockázatot növeli az egyidejű c-vitamin bevitel (!), ill. vegetáriánusoknál a B-12 vitamin hiány. http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/14651858.CD005476.pub3/abstract

           

Néhány gyakorlati tanács

  Dr. Krebs szerint minimum 100 mg B-17 vitaminra van szükségünk, (amely kb. 7 barackmagnak felel meg) ez szinte biztosan garantálja a rákmentes életet.

  Először is, valamennyi B-17-et tartalmazó gyümölcsöt teljes egészében egye meg, a magokkal együtt, de ne egyen többet a magból, mint amit a teljes gyümölcsből enne. (Milyen régi elv ez azoknak, akik ismerik a „tápegész” fogalmát…)

  A B-17 megfelelő koncentrációját úgy szerezhetjük meg, ha természetes nyers változatában, vagy pedig csirázott változatában esszük a magokat.

  Ez nem jelenti azt, hogy enyhe főzés tönkretenné a B-17 tartalmat. Egy olyan mérsékelt főzés, amely pl. egy kínai étel elkészítéséhez elegendő, nem teszi tönkre a B-17 tartalmat.

  Ahogy a különböző növényekből készített tannin (csersav) tartalmú kivonatok hatása különbözik egymástól, ugyanúgy különbözhet a természetes B17 források hatása. Az egyéni tapasztalás és fokozatosság (itt is) elengedhetetlen.

  A megelőzési célból történő fogyasztás biológiailag ésszerű felső határa 30-35 magbél/nap, ami egy 85 kg-os ember számára elegendő mennyiség kétszerese.

      

Az állítólagosan az életkor fogalmával tisztában nem lévő, éhhalál szélén támolygó leromlott nép...:)