A száműzött gyümölcsfajta (1.) - Othello és társai

Nem sorolhatók borszőlőként osztályba a következő direkttermő fajták: Noah, Othello, Isabella, Jacquez, Clinton, Herbemont*. Direkttermő fajtákkal árubor előállítása céljából új szőlőt telepíteni, illetve meglévő szőlőt pótolni, felújítani vagy újratelepíteni tilos. E fajták terméséből készült bor továbbfeldolgozás és közfogyasztás céljából nem hozható forgalomba. Ezekből nem készíthető bor, ill. ami készül belőle az nem nevezhető bornak.

  - Ez az Unió álláspontja, aminél a magyar szabályozás tk. szigorúbb, mivel 2000. évi határidővel – a nem házi keri besorolásúban - kényszerkivágást írt elő. Nem tudjuk, hogy az irtást mennyire sikerült végrehajtatniuk (azért az ültetvények nem olyan könnyű célpontok, mint a cukorgyárak), mindenesetre ősszel az Othellonak általában egész jó ára van a piacon.

 

  Othello és társainak a vesszőfutása régen elkezdődött történet, már a 20-as 30-as években megjelent a kül. országok vonatkozó törvényeiben a „kiirtandó” kifejezés, (érdekes módon Magyarországon 1938-ban csak az Othello, még kegyelmet kapott: felhasználását 10 százalékig engedélyezték a vörösborok színének a javítására,)  a bürokratáknak tehát volt mire építeniük. Persze ma már karhatalom helyett a pénz van bevetve, ez az eszköz azért hatásosabb. 

  A miértre - ha többet akarunk tudni a az európai borjog fetisizált alapelvénél: „minőségi bor készítéséhez csak V. vinifera fajhoz sorolható fajták használhatók fel.” – azért nem olyan bonyolult a válasz: Ez a szőlőfajta ellenálló minden szőlőbetegséggel szemben, ezért nem szükséges permetezni (bár azért biztos, ami biztos évente kétszer rézgáliccal nem árt), így a növényvédő szert gyártó vállatoknak nem érdeke, hogy ezt a szőlőfajtát korlátozás nélkül lehessen termeszteni. Nem indokolja ezenkívül semmi, hogy tiltsák. Kevesebb metilalkoholt tartalmaz a bora mint a nagy és híres vörösborok némelyike. 

Rosszízű? Nem: olcsó

  Ráadásul nemcsak a növényvédelem olcsóbb, hanem a szaporítás is, elég a vesszőjét ledugni, tehát a szaporító-anyag termelők számára is ez a fajta „különösen silány bort ad”. Arról nem is beszélve, hogy nagyszerűen eltartható télen egyszerű körülmények között… Ha a profitról is szó van, lehet asztalfiókban hagyni a biológiai diverzitás védelméről, a klímaváltozásnak, a termőföldek elsavasodásának ellenálló fajta-hibridek elterjesztéséről szóló szépen megfogalmazott elveket. 

  Ugyanis a rezisztens fajták létrehozásának klasszikus módszere a faj(ta)-hibridek előállításával történő kísérletezés. Márpedig itt kötve van az eb a karóhoz. Az EU új borpiaci rendtartásának kialakítása céljából egy független tanulmányt készítettek a faj-hibridekről. A vizsgálatba a Villard blanc, a Seyval blanc, a Bianca, a Zalagyöngye, a Medina, a Regent, a Villard noir és a Couderc noir fajtákat vonták be. Az Európai Bizottság e tanulmány eredményeire való hivatkozással változatlanul fenntartja a korábbi korlátozását. A tanulmány megállapítása szerint ugyanis a hibridek a V. vinifera fajtákénál rosszabb minőségű bort adnak.  http://terebess.hu/tiszaorveny/gyumolcs/szolo.html

  Persze mind annyi másban, itt is csak az európaiak küszködnek saját bürokráciájukkal, az amerikaiak (és japánok) vígan kitűnő borszőlőket nemesítettek az eltelt idők folyamán Vitis labrusca-ikból, nem törődve a „rókaízű” borokról mesélő folklórral (a labruska-íz a fantázia-dús borász-zsargon szerint valamiféle róka-és poloska-íz közötti átmenet, ha jól olvasom az írásaikat). Pl. amerikai a Reliance, a Glenora, ezek finom, mag nélküli  újdonságok, vagy a Delaware, a híres régi szőlő, az USA-ban borszőlő, Japánban is az ültetvények 25 %-a, stb. Kis túlzással ez a szabályozási különbség olyan, mint a halálbüntetés kérdése, a „nagytestvér” zászlóshajó, meg minden, de nehogy már ő mondja meg nekünk, hogy mi miből csináljuk a profitot, megoldjuk mi azt „okosba”…

Bíró Mihály 1912-es plakázja

Vakság és elbutulás

  Node térjünk vissza hányattatott sorsú sorsüldözöttjeinkhez, ill. személyes tapasztalat indokán az Othellohoz, a „direkttermő”-höz, ami tehát oltás nélkül szaporítható, ám fajtahibrid, szülői a szintén fajtahibrid Clinton (V. riparia+V. labruska) és az európai Trollingi (V. vinifera)** A legsúlyosabb vád azonban Othelloék borai ellen nem az ízük volt, hanem az állítólag veszélyesen magas metilalkohol-szint. 

  Tekintettel arra, hogy ezekben a fajtákban a szokásosnál magasabb a pektintartalom, sokáig a héj-és kocsány-ágyon hagyva (ne felejtsük, hogy erős héja miatt nehezen sajtolható), valóban megnőhet a metiltartalom. Az persze nem titok, hogy seprűn hagyni a bort (súlyos) borkészítési hiba, a direkttermőknél erre külön figyelni kell. Érés utáni többszöri fejtés ugyancsak csökkenti a veszélyt.

  Persze a veszély megfelelően fel van fújva, ill. kiszínezve vaksággal és elbutulással. A valóság ezzel szemben:

a fehérborok metilalkohol-tartalma 30 – 120 mg/l,
a (törkölyön erjesztett) vörösboroké 40 – 200 mg/l,
a direkttermőké 40 – 300 mg/l.

  A metialkohol halálos dózisa kb. 50-75 g, azért feljegyeztek12 g-ot is, ez utóbbi 40 l bor egy órán belüli elfogyasztásával jutna be, ha nem számítjuk, hogy metil mellett etilalkoholt is tartalmaznak a borok, ami bizonyos fokig természetes védelmet biztosít a metillel szemben (metanol mérgezés esetén elsősegélyként is alkalmazható).

  Egyébként vakság ide, elbutulás oda, egy uniósan nem kifogásolt 40 fokos gyümölcspárlatban 4 g azaz 4000 mg metilalkohol tartalom megengedett, 13 szorosa a direkt termő borokban lévőnek. (A Magyar Élelmiszerkönyv még ennél is megengedőbb…***) Na, és mi lesz a borászok labruska-ízéből a pálinka-főzők/kóstoltatók/bírálók ugyancsak virulens nyelvi fantáziájában? „Labruskára jellemző kicsit fahéjas pikánsság az orrban és a garaton selymes étcsokoládé íz”…hát nem csodálatos?

Szűcs Édua rajza Ki nevet a végén?

Tudósok is csatasorban

  Az uniós jog csemegeszőlőként nem tiltja  az Othellot, azonban erre vonatkozóan, elsősorban a rezveratrol-tartalmat célozva, durva média-lejáratások azért megfigyelhetőek. 

  Az egymást (általában név nélkül) idézgető szakbloggerek körében mint afféle lánclevél gyakran olvasható a következő szöveg: „ R. Eder osztrák kutató 21 vörösborszőlőfajtát hasonlított össze e tekintetben hat éven át. Megállapította, hogy a legmagasabb átlagértékkel a Kékfrankos (7,6 mg/l) rendelkezik. Az Othello ezzel szemben igen szerény (0,4 mg/l) rezveratrol-tartalommal bír.” 

  Reinhard Eder Klosterneuburgi doktorról van szó, (publikációi: http://www.researchgate.net/profile/Reinhard_Eder2/publications) aki tehát az „európai” hivatalos vonal képviselője, szerinte 19-szer több az értékes anyag az egyik kozmopolita európai eredetű szőlőfajtában, mint az Unióban tiltott másik, amerikai fajtában, jóllehet az utóbbi annyi festék-anyagot tartalmaz, hogy festő-borként használták (a flavonidok pedig növényi  festék-anyagként ismertek). No igen, tudjuk a józan ész nem tudományos eszköz...

  Azért „nagytestvérék” se maradtak adósok:  a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem Richard Semba vezette kutatócsoportja az olasz Chianti történelmi borvidékén élők közül csaknem 800 lakos egészségét követte nyomon 9 évig, hogy a rezveratrol kedvező hatásainak kimutatható jeleit megtalálják.  Nem találtak bizonyítékot arra, hogy az anyag megfékezné a szívbetegségeket és hosszabb élethez juttatná a fogyasztóit. A vizelet rezveratrol tartalma nem mutatott összefüggést a gyulladást jelző markerekkel, beteg és halálesetekkel (– bocs’ nem vagyok tudós, de - lehet, hogy ha hatékony a rezveratrol, akkor az azt is jelenti: biokémialilag is átalakul. Pl. kötést képez. Mert ez esetben hiába keresnek rezeveratrolt a vizeletben és minden további nélkül kialakulhat ez a statisztikai látszat – csapos közbeszólnak vége). 

             (Folytatjuk. Terveink szerint gyakorlatiasabb (termesztés) és pozitívabb (gyógyhatások) megállapításokkal.)